Sziasztok!
Eredetileg ez a bejegyzés egy VKP keretein belül lett volna, de akkor éppen nem voltam bejegyzésírós kedvemben, így elmaradt. Most viszont úgy gondoltam, pótlom, mivel egyébként már beleéltem magam. :D
Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki sokat kutat megfelelő sorozatok után. Szeretek végignézni egy-egy sorozatot, vannak ilyen időszakaim, amikor folyton sorozatot nézek, aztán ez lecseng, és jó pár hónapig megint nem keresek semmi újat :D Néha szükségem van rá, hogy teljesen elmerüljek egy sorozat világában, és ne foglalkozzak semmi mással.
Így egész sok sorozatot néztem végig eddig, és most megosztom veletek a tapasztalataimat, hátha néha ti is kerestek új sorozatokat. :D
Különböző kategóriákba rendeztem a sorozatokat, és több posztban fogom megmutatni őket, mert így összeszedegetve sok lenne egy posztra :D Így ma a még futó, tehát nem befejezett, nem lelőtt kedvenc csajos sorozataimat osztom meg. NEM spoilerezek :)
Hart of Dixie: Ez a legfrissebb sorozatélményem, legutóbb ezt néztem napokon keresztül két vizsga és két tanulási fázis között. Egyelőre három befejezett évad van, és most fut a negyedik. Az alapsztori: Zoe Hart New Yorkból költözik egy álmos alabamai kisvárosba, Bluebellbe, ahol háziorvosként praktizálni kezd. Előtte elég tökéletességmániásnak tűnik, tökéletes pasija volt, tökéletes sebész akart lenni, stb... Csakhogy ez nem jött össze, és Bluebellben kötött ki. Az első rész nem túlzottan mutatja be a sorozatot, mert én utána azt hittem, minden részben lesz egy orvosi esete, amiről szó lesz. Valójában viszont a kisváros lakóinak, és legfőképp Zoe-nak az életéről szól a sorozat. Az első pár rész kicsit unalmas volt, de azért adtam neki még esélyt, és végül teljesen beszippantott. Persze szokásos módon a főhős két férfi között őrlődik, vacillál, amit más körülmények is bonyolítanak. Naná, hogy a néző elkezd drukkolni az egyik lehetséges párnak, és akkor már muszáj tovább nézni... :) Sokáig csak ezért folytattam a sorozatot, de idővel minden szereplőt nagyon megszerettem. Szerintem jó a történet, Zoe bolondosságával, Lemon cselszövéseivel, Wade lazaságával tökéletes egységet alkot. Bele kell jönni ebbe a hangulatba, amit áraszt, de szerintem nagyon szerethető karaktereket sikerült létrehozni. Kevés sorozat van, ahol egy idő után már mindenkit szeret az ember, na ez olyan. :)
Pretty Little Liars: Szerintem nem sok embernek kell bemutatni ezt a sorozatot, de azért írok róla, hátha valaki most kezdené el, és véleményre kíváncsi. :) A sorozat négy lányról szól, akiknek az ötödik barátnőjük meghalt, és egy "A" nevű személy megfigyeli őket. Ez a két kapocs hozza össze újra a szétszéledt barátnőket. Nagyon izgalmas, ahogy folyton megpróbálják kideríteni, ki az az "A", és miért fenyegeti és figyeli őket. Persze mivel tinisorozat, a szokásos szerelmi szálak, identitás-keresések is helyet kapnak benne, emellett nagyon sok szép ruha és körömlakk is :D Mind a négy lány teljesen különböző személyiség, így mindenki megtalálhatja köztük a kedvencét, akivel azonosulhat. Nekem Aria és Hanna a kedvencem :) Szóval ebben a sorozatban egyrészt izgalom, másrészt szerelem is megjelenik, szóval több kategóriát is egyesít. :) Igaz, a későbbi évadok folyamán már eléggé túlcsavarják a fő szálat (ki az az "A"?), én még mindig nézem, és szeretem ezt a sorozatot.
Girls: Ez a sorozat is négy lányról szól, viszont ők már idősebbek, és próbálják elkezdeni az életüket valahogy, de ez nem megy túl könnyen. A sorozat naturalisztikus, megmutatja azt, milyen ennek a négy lánynak az élete, minden szépségével és problémájával együtt. Azért szeretem ezt a sorozatot, mert a lányok belőle bármelyikünk lehetne. Nem próbálnak tökéletesek lenni, nem próbálnak cukormázas életet élni, és főleg nem mutatnak be tökéletesnek álcázott emberi kapcsolatokat. Sok sorozatot pont a cukormáz miatt szeretek, ezt pont azért, mert nincs rajta egy szemernyi sem. Persze van benne szerelem, barátság, munkaproblémák, szokásos lányos belemagyarázásos problémák, de ezeknek nem feltétlenül van boldog végkifejlete. Mindenki úgy kezeli őket, ahogy a valós életben is kezelné, és a kapcsolatok is olyanok. Nem happy minden, néha beolvasnak egymásnak, vagy nincs harmónia egyáltalán. Ettől a sorozattól nekem nagyobb lett az önbizalmam, amikor végiggondoltam, hogy a főszereplő mennyire nem tökéletes egyén, és mégis felvállalja magát, minden hibájával együtt. Teljesen sugározza az "I don't care - i love it!" - életérzést :D
Awkward: Ez a sorozat is teljesen magával ragadott. :D Manapság kevés sorozatot szoktam újra végignézni, de ezzel így voltam. Tipikus tinisorozat, azzal a különbséggel, hogy a főhős nem éppen a népszerű lányok táborát erősíti. Folyton kínos helyzetekbe keveredik, ezért is "Kínos" a sorozat címe. Természetesen szerelem, barátság, tanulás, tiniproblémák vannak benne. Noha én már túl vagyok ezen az időszakon, mégis élvezem. :D Ebben a sorozatban vannak kifejezetten vicces helyzetek és részek, ugyanakkor dráma és szomorúság is. Szerintem nagyon bele lehet élni magát az embernek, mivel Jenna gondolkodása és kombinálása többnyire teljesen érthető, plusz jólesik az embernek, hogy más is szerencsétlenkedik néha. Még akkor is, ha ez csak egy sorozat. :D
Hogy tetszett nektek ez a bejegyzés? Ti nézitek valamelyik sorozatot? Megtetszett valamelyik?
Én a PLL-t néztem majdnem indulásától kezdve, sok barátnőmet rászoktattam. Sajnos idővel ellaposodott a sztori számomra, szóval az idei téli szünet urán már abbahagytam véglegesen. Úgy érzem, kicsit kinőttem belőle, akármennyire is saját korosztályomba tartoznak a szereplők. Aria volt nekem is a kedvencem, imádom a stílusát!
VálaszTörlésA Girlst és az Awkwardot a tévében követtem édesapámnál, mert neki volt HBO-ja meg MTV-je. Sajnos ahogy elmaradtak a látogatások, a részekkel is lemaradtam, erőm meg még nem volt megkeresni, hol tartok. A Girlst biztosan folytatom, az Awkwardot pedig majd első vizsgaidőszaki semmittevésre tartogatom :)
apropó, várom a cikksorozat folytatását! :)
Törlésörülök, hogy tetszett a bejegyzés! igen, a PLL eléggé ellaposodott... mondjuk én sok mindent megbocsátok a kedvenc sorozataimnak :D
Törlésén most a gossip girl-t kezdtem el, de még nem tudom, mi lesz a sorsa... engem már irritál, hogy egyértelműen huszonéves az összes szereplő, mégis beleerőltetik ebbe a gimis légkörbe őket... szerintem el lehetne ettől szakadni, főleg, hogy a gossip girlben egyáltalán nem gimis problémák tűnnek fel... legalábbis eddig úgy tűnik.
A Hart of Dixiet pont egy hete, betegség alatt fedeztem fel, már a második évadnál tartok és egyszerűen imádom! A szereplők, Bluebell és a hangulat egyszerűen tökéletes. Természetesen Zoe és Wade párosa a legnagyobb kedvencem :)
VálaszTörlésén is imádom :) :) nekem is, nagyon drukkolok nekik! :) én már végignéztem, most hétről-hétre árom a folytatást :P :D
TörlésPretty little liars és Awkward <3 nekem is Aria a kedvencem, nagyon szép, és jó cuccai vannak. :)
VálaszTörlésa gossip girl is nagyon jó, ahogy halad a sorozat egyre jobb lesz, már sokszor újranéztem az egészet.
A Once upon a time-ot is ajánlom, olyan jó belecsöppenni egy varázslatos világba :)
oh, király :) :) most 5 résznél tartok a gossip girlből, eddig tetszik :)
Törlésa once upon a time-ot is nézem, azt egy következő ajánlóra tartogatom :)