A következő címkéjű bejegyzések mutatása: butterfly. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: butterfly. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 7., kedd

szegecses körmök

Sziasztok!
Tegnap előtt végre megérkeztek hőn áhított szegecseim :)) Igaz, még a csillámos manikűr teljesen okés volt, de már nem volt kedvem hozzá egyáltalán, így kipróbáltam a szegecseket. Ez a mani azért most közelebb áll a hangulatomhoz, mint az. Igaz, holnap egy kis nyaralásra megyek barátnőimmel, szóval nem tudom, mennyire lesz tartós, főleg hogy előtte még hajat is mosok.
Kövi lakkokat használtam:

~ miss sporty metal flip 030
~ butterfly 04
~ szegecsek

A miss sporty metal flip-ek ilyen többszínű lakkok :D vagyis ahogy esik rá a fény, más-más színe van, ennek itt kék, ezüst és lila. Nagyon király lakkok, bár én pár nap után betelek velük, és akkor egy ideig egyáltalán nem vágyom rájuk. :D Még van ezen kívül kétféle, majd megmutatom ősszel, mert elég őszi színek. :) Ebből jelenleg három-három és fél réteg kellett a tökéletes fedéshez.. Ami fura, hogy nagyon megfogta a körmöm szerintem még az astor lakk.. és ezt el kellett fednie szegénykémnek, de nem nagyon akarta.
A szegecseket egy facebookos csoportban hirdették, és onnan szereztem :D Ha valakinek kell, akkor privátban szívesen megírom, kitől. Kb. 1 hónapot vártam rá, ő is úgy rendelte valahonnan, 1000 Ft volt szállítással.


És az elkészült mani:
vakuval:



vaku nélkül:



másnap, napfényben, már egy-két szegecs híján :D


Hogy tetszik? :) Ti szeretitek a szegecseket?

Nagy utazás

eljött a http://mynails.blogger.hu/ kihívás második része a Nagy utazás című. :) Ezzel a témával eléggé megszenvedtem, alig bírtam kitalálni, mi legyen, és a kivitelezéssel is akadtak problémák :D De úgy érzem, végül egész jó lett. Mentségemre szóljon, hogy a mintákat rá szabadkezes fogpiszkálóval és gyufával festettem :DDD Egy nap remélem meglesznek a szükséges eszközök :)
A következő lakkokat használtam:
Balról jobbra:
- Lovely Classic Nr. 765
- Butterfly 04
- Butterfly 02
- miss sporty
- avon colortrend blue royale
- lovely UV shine Nr. 8
- maybelinne colorama 51 french white
A végeredmény:
A hüvelykujjamon ég, felhők és repülő, a középső és gyűrűsujjamon amerikai zászló, a mutató- és kisujjamon pedig víz próbált volna lenni. :)
Remélem, azért valamennyire hasonlít a szándékra. :) Viszont ezt tutibiztos, hogy képtelen lnnék megcsinálni bal kézzel is, így majd oda valamit kitalálok :)
Hogy tetszik? :)
Facebook: https://www.facebook.com/lizalakkjai

2013. december 28., szombat

Végre itt a nyár!

Sziasztok!
Ez az első bejegyzésem, így az első blogra elkészített körmöm is. :) Remélem, tetszeni fog a blogom, fontos, hogy amatőr vagyok, de a körömlakk-mánia az utóbbi időkben még jobban megnőtt nálam :) Fontos inspiráció számomra a következő blog: http://mynails.blogger.hu/ , melynek hatására kezdett el fokozódni ezirányú őrületem. :D Szívesen csinálom, ez is egy hobbi. :) Első körmömet is Ivett blogjának kihívására csináltam, az első feladat címe: "Végre itt a nyár!" Itt a kihívás egyébként, ha van kedvetek csatlakozni, a fenti linken megtaláljátok :)

Tudom, hogy korai, hogy az elsőt megcsináltam, de mivel végre kitört a nyári szünet számomra is, (ma letudtam az utolsó vizsgámat), nem tudom, mikor-hogyan-mire lesz időm, illetve szeretnék egyéb körmöket is csinálni júliusban a kihíváson kívül, ha már elindítottam a blogot :) És egyben szeretném kiélvezni a remélhetőleg szép körmöket pár napig, nem azonnal lemosni. Gondolom ezzel ti is így vagytok. :D Azon szoktam csodálkozni, hogy sok "nagy" blogos naponta festi a körmét, nekem nem lenne szívem rögtön lemosni, ha már megcsináltam :)

Az én "Végre itt a nyár!"- körmömhöz a következő lakkokat használtam:



Balról jobbra: - maybellinne new york mini colorama 51 french white
- astor 241 menthol
- oriflame pink punch
- butterfly 02
- miss sporty lasting colour
- butterfly 04
- és egy kis kavicsos szett :)

A végeredmény:
így készült: először fehérre lakkoztam ki a körmeimet, megvártam, míg megszárad, majd a szivacsos-átmenetes technikával tettem színessé. Egy nedves szivacsra kell egymás mellé csíkokat tenni, majd ezt hozzányomni a körömhöz :) Nagyon egyszerű, és nagyon hatásos technika, csak időigényes. Igazából az a baj vele, hogy nyakig lakkos lesz az ember, legalábbis én biztosan :) Utána egy lakkba mártott fülpiszkálóval mostam le az ujjaimat. Ez után megvártam, míg megszárad (bár már míg lemostam a fölösleget, meg is száradt :D) utána egy fogpiszkálóval (igen, még mindig amatőr vagyok, és józan paraszti éssze próbálom egyelőre megoldani az ilyesmiket :D) megfestettem a virágot. Ez után vártam egy kicsit, majd a kis köves szettben található ragasztó segítségével feltettem a kövecskét. :) Sajnos nem tudom, honnan van ez a szett, mert ajándékba kaptam, és semmi név nicns, ami alapján be lehetne egyértelműen azonosítani :) Megvártam, míg megköt, és utána rátettem a csillámos fedőlakkot. :) Ennyi volt :D


Hogy tetszik? :)

Facebook: https://www.facebook.com/lizalakkjai lájkoljátok! :)