A következő címkéjű bejegyzések mutatása: astor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: astor. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 12., hétfő

Astor River by night, Lovely Blink blink Nr. 2. és essence 10 glorious aquarius teszt

Sziasztok!

Én már a teljes kimerültség állapotában leledzek, ti hogy vagytok? Van még valaki, aki velem együtt evez a vizsgaidőszak sűrűjében? :D 

Ezt a manit pár napja készítettem, három szép kékes lakkal. 

A két középső ujjamon a Lovely lakk látható, a többin pedig az Astor, rajta az essence fedőlakkal.

A színük élethűbb a lámpafényes képeken, itt látni, hogy a Lovely lakk zöldesebb. Ebben a lakkban kék, ezüst és rózsaszín glitterek találhatóak meg egy csillámos kék alapban. Míg az üvegben teljesen kéknek tűnik, az astor lakk mellett zöldesnek hat. Ez a lakk három rétegben fed, és teljesen gyorsan szárad, én azt hittem, nehezen fog megszáradni. A körömvégeken 2 nap alatt már megkopott, ahogy az a képen is látszik. 


 Az astor lakknak krém finishű lakkhoz képest nagyon jó a terülése, a fedése, 2 rétegben már nagyon szépen fed, és mintha magától rásimulna a körömre, öröm vele a lakkozás. Nem csíkozódik, száradása jó, tartóssága nálam szintén 2 nap kb. Aki jól viselkedő krém finishű lakkot szeretne, ajánlom ezt az Astort.

Az essence glorious aquarius egy izgalmas kék fedőlakk, nem is értem, eddig miért nem használtam. 
Kisebb és nagyobb kék glitterek lelhetőek fel benne, sajnos ez a lakk már nem kapható. Két rétegben látható a körmeimen az astor lakk fölött. A Lovely lakkhoz képest nagyobb glitterek is vannak benne, viszont ezek egyedül kék színben pompáznak.






Hogy tetszik nektek ez a kombináció? :) Megvan nektek valamelyik lakk, ha igen, szeretitek?

2014. december 30., kedd

Lakkarácsony

Sziasztok!

Idén nem kértem lakkokat karácsonyra, mégis kaptam jó pár nem várt darabot. :)
Az összes ajándékomat nem szeretném megmutatni, csak a blog szempontjából relevánsakat. :)  Így most megláthatjátok az új jövevényeket a gyűjteményemben :)


Az essence cuccokat nagybátyámtól, az astor lakkokat pedig unokatesóméktól kaptam. :)
Annyira drágák voltak, elképzelem, ahogy válogatják, melyik lakk tetszene nekem :) :)
~ essence nail art designer set
~ essence 19 bird of paradise
~ essence 18 fly firefly fly (glow in the dark)
~ essence effect 06 party in a bottle
~ essence effect nails 01 i'm so dreamy
~ essence effect nails 11 i'm a starlet
~ essence effect nails miss cashmere
~ essence narancsfa pálcikák
~ astor 305 ylang-ylang
~ astor 291 river by night

Ezen kívül anyósoméktól is kaptam lakkokat, amiknek szintén nagyon örültem :) Kedves belegondolni, hogy így kitalálták, mit szeretek. :) A csomagomban lakklemosó és vatta is volt :D :)

~ moyra No. 85
~ Moyra Vivid sand No. 711 Party pink
~ Moyra No. 06
~ Moyra No. 88
~ Moyra Gel look No. 918 Constance

Melyik lakkokról szeretnétek bejegyzést?
Ti kaptatok lakkot? Ha igen, milyet?

2014. október 20., hétfő

Manikűrvadász 12.

Sziasztok!



Itt egy újabb manikűrvadász, és erre most nem felejtettem el jelentkezni :)
Most Timi (My Sweet Beauty Treasures) blogjáról kellett manikűrt választanom, aminek nagyon örültem. 
Szerintem nagyon szép, igényes manikűröket készít, sajnos én a nyomdázásban még nem vagyok annyira otthon, hogy egy olyan manikűr megvalósítására vállalkoztam volna. 
Azonban a minap posztolt Timi egy manikűrt, ami egyszerű, de nagyszerű, és nekem nagyon megtetszett.
Ha olvassátok a blogomat egy ideje, tudhatjátok, mindig ennél bonyolultabb manikűrt igyekeztem eddig újraalkotni. Most azonban tudtam, nem lenne energiám erre. Plusz, mivel Timi igazán aprólékosan dolgozik, féltem, hogy nekem nem sikerülne értelmesen megfestenem az általa megálmodott mintákat. 
Így maradt ez a bár egyszerű, de nagyon hangulatos manikűr.

Itt láthatjátok az eredeti pédányt:

http://mysweetbeautytreasures.blogspot.hu/2014/10/az-osz-szinei-taupe.html


Mivel nekem nincsenek meg ugyanezek a lakkok, illetve a KIKO lakkhoz még csak hasonlóm sincs, a manit egy nude alapszínnel valósítottam meg. Illetve Timi repedezős lakkja nagyon szép mintában törik, az enyém sajnos nem annyira. :D





Hogy tetszik nektek ez a manikűr? :)

Nézzétek meg a többiek alkotásait is!




2014. május 25., vasárnap

Astor Menthol Grass és Essence Mrs.& Mr. Glitter

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ilyen sokáig nem írtam. Sok dolgom volt egyrészt, másrészt fáradt voltam, nem úgy jött ki a lépés, stb. Kifogás van ezer persze :D 
Lényeg, hogy most itt vagyok, és egy számomra különleges manikűrt hoztam el nektek. :) Hamarosan egy éve, amikor elkezdett érdekelni a körmözés, a szülinapomra kaptam anyukámtól az astor menthol grass lakkot, és ezt a manikűrt készítettem el. :) Most nosztalgiázni szerettem volna, és ezért felkentem ezt a kombót ismét. Nekem nagyon tetszik, szerintem vidám, engem feldob ez a manikűr. 





A lakkok:

~ lovely alaplakk "strongly regenerating nailcare"
~astor fashion studio 241 menthol grass
~ essence nail art special effect topper 13 mrs and mr glitter

Hogy tetszik nektek ez a manikűr?


2014. február 23., vasárnap

LFP - Ételek

Sziasztok!
Sajnos az elmúlt hetem egy hatalmas rohanás volt, így annak is örültem, ha le tudtam mosni a kezemről a pattogzó lakkot, és újrafesteni :D Ezért a kihívással is elmaradtam, valamint továbbra is több bejegyzésre való anyagom be van fényképezve, de ez most ilyen... Már lassan kezdenem kell a szakdogám írását, közben persze az egyetemi feladataimat is el kell látnom. Emellett vezetni is járok, gél lakkozom, mindeközben hétvégente sokszor hazamegyek, meg persze barátomhoz. Tehát van/lesz dolgom bőven, kicsit most nem tudom, hol áll a fejem, meg parázom is a közelgő szakdoga írás miatt is. :D Szóval igyekszem írni, de biztos lesz egy-egy olyan hét, mikor "csendben" leszek... :D Plusz mostanában inkább úgy vagyok, hogy legyen inkább kevesebb bejegyzés, de nem akarom kitenni azt, ami nem tökéletes. :) Úgyhogy lehet most csinálok majd egy bejegyzést a "kimaradt jelenetekből", tehát amiket mostanában nem tettem fel. Illetve aki nem követ Facebookon, annak érdemes, mert ott azért elég aktív vagyok, és olyan dolgokat is megosztok, amiket itt nem. :) Na de, noha majdnem 2 nap csúszással, de hozom nektek az LFP-t, remélem azért így is tetszeni fog. :)



Tehát a téma az ételek voltak, és én elkészítettem, amit már régen szerettem volna: a muffinos körmöket :)







A következő lakkokat használtam:

~ essence studoi nails hardening nail base
~ claire's babakék lakk
~ astor fashion studio fruity scent 085
~ lovely nude Nr 6
~ lovely classic Nr. 25
~ NYC turbo dry top coat

Nézzétek meg a többiek körmeit is!




2014. február 10., hétfő

Valentin-napi kihívás - Csók

Sziasztok!

Újabb témához érkeztünk a Valentin-napi köröm kihívásban. :) Imádom ezt a kihívást :) :)
 Ez a téma is nagyon tetszik, és végre elkészíthettem egy manikűrt, amit már régóta el szerettem volna. Egy kép volt lementve a gépemre, ami nem tudom, honnan származik, vagyis hogy ki az alkotója... Rákerestem Googlen, de nem lett meg az eredeti szerző, mindenhol csak inspirációként van betéve... Fb-n mentettem le valami körmös oldalról. :D Lényeg, hogy nagyon-nagyon tetszik, tetszett, és meg szerettem volna magamnak is csinálni, és most ideillett, így megtettem :D Ez az inspirációs fotó, ha valaki ismeri a gazdáját, sikítson:


Nem lesz nagy meglepetés az én "változatom", mivel 1:1 megcsináltam, annyira tetszett. :) (Kivétel, hogy két ujjam megcseréltem, és látszik a gyűrűsujjam is:) )


És a végére tartogattam a jobb kezemről is egy képet :D Mivel ezt tuti nem lett volna türelmem/kézügyességem bal kézzel felfesteni, ezért kipróbáltam a cuki claire's-es körömdíszeimet :)

Tudom, bal kézzel még mindig nem tudok túl szépen festeni :D 
Igen, tudom, bocsánat, ki van száradva a kezem, ejnye-bejnye magamnak, kenni fogom :D

A manikűrhöz a következő lakkokat használtam:
~ essence hardening nail base
~ astor fashion studio fruity scent 085
~ lovely classic Nr. 25
~ lovely Gloss like gel Nr. 34
~ NYC turbo dry top coat

Nézzétek meg a többiek körmeit is! :))




2014. január 7., kedd

Karácsonyi kihívás - Mikulás és segédjei

Sziasztok!
Tudom, már rég nem írtam, sajnos mostanában nem sok időm van a blogra, közeleg a vizsgaidőszak, meg mindenféle egyéb dolog is gátolja jelenleg a rendszeres blogolásomat, pl. időjárás, időhiány, satöbbi. Azonban most itt vagyok, és hoztam nektek Manna karácsonyi körömkihívásának második fordulóját :)
Tudom, megint sikerült késnem egy napot, de valamiért azt hittem, hétfőnként van az összes téma :D És tegnap döbbentem rá, hogy nem. :D

Sajnos a fényképezőm lemerült, mire befotózhattam volna a lakkokat, de azért leírom, miket használtam:
~ Pearl 504 (piros)
~ flormar 076 (barna)
~ lovely gloss like gel Nr. 32. (fekete)
~ maybelinne mini colorama 51 french white (fehér :D)
Astor nail artist glitter






Sajnos kint5 elég zimankó volt, fáztam, és remegett a kezem, úgyhogy csak ez a három kép lett normális :DD A Mikulás arcának való színt pedig elfelejtettem hazahozni :DDD

Nézzétek meg a többiek alkotásait is:

2. Mikulás és segédjei
A többiek munkája:
1. Manna  8. Mazsola  15. Kinga  
2. Lexa  9. Angel  16. Petra Mode On  
3. bree  10. Yndre  17. Rio  
4. Andi  11. Mdolla  18. Sunny  
5. Szilvi  12. Ibolya Janko  19. Liza lakkjai  
6. phoenix  13. Noémi  20. Doris Vicious  
7. Judit nails  14. NaomiBlog123 (Noémi)  21. IsaBella  




(Submissions close in 723d 0h 0m)
Link tool by inlinkz.com

Cuki manikűr

Sziasztok!
Miután lemostam a manikűrvadászos, meg a csillámos körmöket, ezt a manikűrt készítettem el. Akkor nagyon kis cuki hangulatban voltam, és úgy éreztem, ezt ki kell fejeznem a körmeimen is :D

A bejegyzéshez a következő lakkokat használtam:

~ claire's babakék
~ astor fash'n studio fruity scent 085
~ miss sporty 453
~ lovely nail hardener
~ és ami lemaradt a képről: claire's holo lakk
Mióta megvan ez a rózsaszín lakk, mindig ezen akad meg a szemem a polcomon, és valahogy mindig ezt szeretném használni. :D Pedig nem vagyok nagy rózsaszín fan amúgy.. :D
Íme az elkészült manikűr:


Sajnos nálunk nem igazán van napsütés mostanában, pedig úgy szebb képeket tudtam volna csinálni, és még a holo hatás is látszana... :/




Hogy tetszik? :)) Néha rátok is rátok tör a cuki hangulat? :DDD

Őszi kihívás - szüret

Sziasztok!
Bocsi, hogy most egy ideig nem írtam, mondjuk nem is olyan sok idő csütörtöktől hétfőig, de akkor is. :D Szombaton már meg akartam írni ezt a bejegyzést, de végül késő este készült el, tahát már nem tudtam befényképezni, tegnap meg befényképeztem, de már nem volt lelkierőm feltenni. :DD Szóval Manna kihívására készült ez a köröm:


Igazából szombatra kellett volna, de ez most így alakult. :D
Mostanában gyakran készítek úgy manikűrt a kihívásokra, hogy az új lakkjaimat kipróbálhassam, ez is így készült, mivel nagyon szerettem volna kipróbálni az astor lakkot. :) A következő lakkokat használtam:

~ essence nail art glowing in the dark... ezt valójában a manim tetejére használtam, mivel a neve alapján arra mertem következtetni, hogy sötétben világít... ezért is vettem meg. de ezt nem teszi, el is fordult, szégyelli magát, hogy átvert.
~ lovely nail hardener ezt most alaplakknak használtam.. nekem nem jön be, hogy a szín alatt van egy lakk, nem tudok valahogy ugyanúgy lakkozni tőle, szóval nem hiszem, hogy sokszor fogok ilyet tenni. amúgy fedőlakknak tökéletes.
~ NYC 024 Runners paradise
~ astor fash'n studio 116 - igen, ez volt az a lakk most, amit már nagyon ki szerettem volna próbálni. :)) Astorhoz híven tökéletes fedés, terülés, száradási idő jellemző rá. :)
~ essence nail art special effect topper 13 mrs and mr glitter
És íme az elkészült manikűr:





Hogy tetszik? :) Én még nem szüreteltem, és ti? :)
Nézzétek meg a többiek körmeit is! :)
3. Szüret
A többiek munkája:
1. Glitterfinger Lexa  7. Manna  13. Liza lakkjai  
2. Szilvi  8. Nikkii  14. Sophie  
3. Detti (Testvérkódex)  9. Beauty Revolution  15. SzPetra  
4. NaomiBlog123  10. Judit nails  16. Angel  
5. Az a Lány  11. Doris Vicious  
6. Sunny  12. Dóri  

(Collection closed)
Link tool by inlinkz.com