2014. december 31., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Ilyen volt 2014

Sziasztok!

Nagyon drukkoltam, hogy a VKP-n évösszegző posztot kelljen írni, mivel most nem random, hanem szavazás alapján lett eldöntve ez a dolog.
Magamtól lehet nem írtam volna meg ezt a posztot, ahogy magamat ismerem, pedig nagyon szerettem volna.

Ez az év nekem nagyon viharos, de összességében nagyon jó volt. Kezdjük ott, hogy a szilveszterem tavaly nagyon jól sikerült, és igazán reménykedő voltam 2014-gyel kapcsolatban... Reményeim nagyrészt beváltak, bár voltak nehéz időszakok is. Az év első pár hónapja tanulással telt leginkább, hiszen vizsgáztam, szakdolgozatot írtam, majd államvizsgáztam. Szerencsére mindez jól sikerült, aminek nagyon örülök, és büszke vagyok magamra. Emellett vezetni jártam, és júniusban a jogsim is meglett, aminek azóta is nagyon örülök. Sajnos a piliscsabai albérletben az utolsó hónapokban már egyáltalán nem éreztem jól magam, de az évben nem ez volt a legnagyobb probléma, amivel szembe kellett nézni. Anyukám és nagypapám is beteg volt az év első felében, egyik sem volt egy egyszerű menet, de hála a jó Istennek, végül mindketten meggyógyultak, amiért folyton hálát adok. Így ebből a szempontból is nagyon szerencsésen alakult ez az év.
Júniusban az államvizsgán, felvételiken és a jogsin kívül még egy nagyon-nagyon fontos dolog történt: kibékültem egy számomra rendkívül fontos emberrel. Egy baráttal, aki nélkül az életem az elmúlt pár évben nem volt ugyanaz, és aki folyton hiányzott. Nagyon örülök, ez az évem egyik kiemelkedően fontos eseménye, hiszen végképp ráébredtem, vannak olyan kötelékek, amiket nem lehet és nem is szabad elszakítani. Jöhet bármi, megbocsátunk egymásnak, hiszen valahogy egymás életébe vagyunk kódolva bizonyos emberekkel. Most már úgy érzem, sokkal jobban vigyázunk a barátságunkra, és közelebb állunk egymáshoz, mint valaha.

Nyáron dolgoztam, ami szintén nagyon fontos része az életemnek. Sosem fogom elfelejteni a kompot, az ottani embereket, a munkát. Nagyon szerettem ezt csinálni, mindazonáltal nem tudom, hogy a következő nyáron is megyek-e. Lehetséges, hogy bár nagyon szeretem ezt a munkát, ideje lenne továbblépni róla. De ez még a jövő titka. 
Nyáron volt pár buli is, ami emlékezetes volt számomra. Annyira, hogy van, amit szeretnék elfelejteni. Ez hozta eredményül, hogy elhatároztam, többet nem engedem el annyira magam egy buliban sem, mint ezelőtt. Ez a döntés is fontos része volt az évemnek, amiről hazugság lenne hallgatni.

Szeptemberben tehát új képzést kezdtem az egyetemen, magyar-némettanár leszek. Emellett új albérletbe is költöztünk, már csak kettesben Hedviggel Budapesten. Nagyon-nagyon örültem és örülök a mai napig is ennek a fejleménynek, hiszen évek óta BP-n szeretnék élni. Az albérletkeresés viszontagságai után végül egy tökéletes lakást sikerült kifognunk, a puszta szerencse folytán. Ebben az albérletben, Hedviggel olyan nyugodt vagyok a lakhatással kapcsolatban és az ottani otthonomban, mint szerintem albérletben még soha. Megnyugtató számomra BP, egy teljesen más légkör, mint Piliscsaba. Ezen kívül nagyon örülök, hogy így hozta az élet, megismertük egymást Hedviggel, és már negyedik éve együtt lakunk. :)

Sajnos nyár óta eléggé szenvedtem a laktózérzékenységtől, ami csak október végén derült ki. Utána pár nehéz hét következett, de mostanra úgy érzem, többnyire tudom kezelni a helyzetet, és nem akarok állandóan tárgyakat a földhöz vágni ez miatt. :D

Élményekben is gazdag volt az elmúlt év: noha nyaralni nem jutottunk el, voltam sok színházban, moziban, állatkertben, cirkuszban, jókat kajálni, meg ilyesmik. :) Ezen az őszön több időm volt, mint a korábbi években, így a barátaimmal is többet tudtam lenni.
Párommal ez lesz a hatodik szilveszterünk együtt. Nem is tudom, mit írhatnék, hisz egyértelmű, hogy ő a mindenem, imádjuk egymást, és remélem ez még 50 évig így is marad. :) Boldog vagyok, hogy ezt az évet is vele tölthettem el :)

Láthatjátok, ebben az évben sok minden történt, változott, de a következő év sem lesz ennek híján. Remélhetőleg sikerül összeköltöznöm a párommal, így még egy, bár remélhetőleg hosszú ideig az utolsó, lakhelyváltás vár rám. Még két év, és befejezem a tanulmányaimat, amit őszintén szólva, már nagyon várok. Így most változások között - előtt állok, még pár év, és kikerülök a teljes "felnőtt" életbe.

Blog szempontjából fontos lépés volt január elején, hogy átköltöztem blogger.hu-ról blogspot.hu-ra. Azóta minden egész más, sokkal jobb így minden. Nagyon örülök, hogy meghoztam ezt a döntést, bár akkor nehezen szakadtam el a régi felülettől. Azóta sok új kommentelő, olvasó csatlakozott a blog életéhez. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a kedves kommenteket, a feliratkozásokat! Hálás vagyok nektek, hihetetlen jó érzés, hogy ennyi embert érdekel az, hogy én mit festek itt össze! :)
Kedves embereket ismertem meg a blog által, van, akit személyesen is a Körömlakk csere-bere találkozókról, van, akivel heti szinten e-mailen tartom a kapcsolatot. :) Nagyon örülök, hogy anno elkezdtem a blogot, és úgy érzem, fejlődök is. Megtanítottak az egyik talin nyomdázni is, így kinyílt a világ. Csatlakoztam a VKP-hoz, és elterveztem a személyesebb bejegyzéseket, amiből még csak egy valósult meg. (Bár ezek a VKP-posztok is elég személyesek.) Jónak érzem ezt az évet a blog szempontjából, bár sokszor nem volt időm posztolni. A legnagyobb problémának a blogon a körömágyamat látom, így 2015-ben megfogadom, hogy rendszeresen fogom ápolni.

És hogy mit várok 2015-től?
Egy ilyen szép évet, mint ez volt. :) Tudom, hogy gondok mindig is voltak és lesznek is, de a lényeg, hogy le tudjuk őket győzni, szeretetben, egészségben. Az évtől még azt várom nagyon, hogy párommal végre minden nap egymás mellett ébredhessünk. :)


Pár dolgot szeretnék megfogadni:
  •  rendszeresen kenegetem a körömágybőröm (:D)
  • a nem használt lakkjaimat megpróbálom (!) elcserélni
  • kevesebb lakkot veszek
  • kevesebb rágcsát veszek és eszek :D
  • összességében megpróbálok spórolni
  • jelentősen csökkentem az elolvasásra váró könyvek számát
  • elolvasom az unalmas könyveket is, amiket halogatok!!
  • sosem, vagy ha muszáj csak nagyon ritkán eszek tejes dolgot
  • megpróbálok egészségesebben élni és étkezni
Azt hiszem, most ennyi lenne a fogadalom, ezt is nehéz lesz betartani :D Sok dolgot úgy kezdtem, hogy "megpróbálom", hát azokat úgy is érzem... Nem biztos, hogy sikerülni fognak, de azért megpróbálom :D

Készültem nektek egy kis összefoglalóval a blog életéről, gifek formájában:

január:

február:

március:

április:

május-június:

július:

augusztus-szeptember:

október:

november-december:


Minden kedves olvasónak ezúton kívánok nagyon boldog új évet! :)

Nektek hogy telt az év?
Megfogadtok valamit? :)
Ti hol szilvesztereztek? :)

Nézzétek meg a többiek bejegyzéseit is!


2014. december 30., kedd

Lakkarácsony

Sziasztok!

Idén nem kértem lakkokat karácsonyra, mégis kaptam jó pár nem várt darabot. :)
Az összes ajándékomat nem szeretném megmutatni, csak a blog szempontjából relevánsakat. :)  Így most megláthatjátok az új jövevényeket a gyűjteményemben :)


Az essence cuccokat nagybátyámtól, az astor lakkokat pedig unokatesóméktól kaptam. :)
Annyira drágák voltak, elképzelem, ahogy válogatják, melyik lakk tetszene nekem :) :)
~ essence nail art designer set
~ essence 19 bird of paradise
~ essence 18 fly firefly fly (glow in the dark)
~ essence effect 06 party in a bottle
~ essence effect nails 01 i'm so dreamy
~ essence effect nails 11 i'm a starlet
~ essence effect nails miss cashmere
~ essence narancsfa pálcikák
~ astor 305 ylang-ylang
~ astor 291 river by night

Ezen kívül anyósoméktól is kaptam lakkokat, amiknek szintén nagyon örültem :) Kedves belegondolni, hogy így kitalálták, mit szeretek. :) A csomagomban lakklemosó és vatta is volt :D :)

~ moyra No. 85
~ Moyra Vivid sand No. 711 Party pink
~ Moyra No. 06
~ Moyra No. 88
~ Moyra Gel look No. 918 Constance

Melyik lakkokról szeretnétek bejegyzést?
Ti kaptatok lakkot? Ha igen, milyet?

2014. december 29., hétfő

Colour alike 546 és Manna nail polish winter love teszt

Sziasztok!

Ma két gyönyörűséges lakk tesztjét hoztam el nektek.
Az egyik Manna franken lakkja, amit a nyereményjátékon nyertem, a másik pedig egy csodás Colour alike lakk.


A Manna nail polish Winter love egy nagyon vékony jelly állagú lakk, amit építeni lehet. Olyan a végeredmény, mint a jelly sandwich. Sötétebb és világosabb kék glitterek vannak egy tejfehér alapban, ezen kívül nagyobb kék szivecskék is megtalálhatóak benne. 
Igazából fehér lakk szükséges lett volna alá, legközelebb úgy kenem fel, de most nem jutott eszembe. Magában nekem 5 rétegben fedett. Szerintem gyönyörű ez a lakk, megérte kivárni az 5 réteget. :)


A Colour alike lakkról: Ez egy duochrome holo lakk. Noha a képeken annyira nem jön át, mert leginkább csak a kékes és zöldes árnyalatai mutatkoznak meg, valójában lila és vörös színek is megfigyelhetőek bizonyos szögből illetve bizonyos fényben. Ami igazán különlegessé teszi az árnyalatot, azok az enyhe holo csillámok benne. Ez az, amiért én teljesen megbolondulok érte :D Kentem alá egy fekete réteget, úgy tudom magában nem nagyon fed. Így viszont egy réteg fekete lakk + egy réteg Colour alike, és tökéletes a hatás. :)
Úgy emlékszem, egész tartós volt, amikor először felkentem, 3 napot kibírt. Próbáltam különböző fényekben képeket készíteni, sajnos nem sok árnyalat bújt elő. :D

Viszont itt eléggé látszik a csillámlás *.*

A fejemben jobban összeillett ez a két lakk, de élőben sem rossz :) Sőt, már nagyon megszerettem ezt a kombinációt, és mindkét lakkot benne. 

Nektek hogy tetszenek a bemutatott lakkok? :) 


2014. december 28., vasárnap

Barry M - Lady

Sziasztok!

Ma egy igazán havas, karácsonyias lakkot hoztam el nektek. Ma nálunk is esett pár centi hó, így igazán aktuálisnak érzem.
Ezt a lakkot a Körömlakk csere-bere találkozón szereztem, utolsó darab volt, amit megvettem Anettól. Így nagyon sokat töprengtem rajta, mert előtte már nagyon kiköltekeztem, de egyszerűen nem bírtam ellenállni. :D
A képek nem lettek a legjobbak, két vizsga előtti idegállapotban kentem fel és fényképeztem xD


 A lakkról: Két réteg fehér SH extreme wear fölé kentem fel két rétegben. Ez egy texturált lakk, nwm túlzottan érdes, de azért érezni lehet, hogy nem egy sima lakk. A lakkban arany pelyhek találhatóak meg, és szerintem ettől olyan, mint a kicsit megfagyott hó. Fedése elvileg nem a legjobb, én már úgy kaptam ezt az infót, így nem is kísérleteztem vele magában. 



 Szerintem csodálatosangyönyörűséges ez a lakk *.* Mindenki odavolt érte, míg a kezemen volt :D :)

Nektek hogy tetszik? :)



2014. december 25., csütörtök

Nyereményem Mannától

Sziasztok!

Mint bizonyára sokan láttátok, én lettem a szerencsés nyertes Manna nyereményjátékán. :) Nagyon örültem és izgatott voltam, vajon mi fog a csomagomban lapulni.
A nyereményem gyorsan meg is érkezett, 23-án kaptam kézhez így igazi karácsonyi ajándék volt. :)
Innen is nagyon szépen köszönöm Manna! :)
A csomagban lapultak:
Kaptam két lakkot, ezek közül egyik Manna által készített franken lakk, aminek különösen örültem. :) Alig várom, hogy kipróbáljam őket. :) Ez a lora lakk is már rég vonzott blogokon, de én sosem láttam még sehol. Két nagyon cuki karácsonyfadíszt is kaptam :) :) A szemhéjpúder palettának már több színét is kipróbáltam, és nagyon tetszenek!! Igazi karácsonyi színek, és nagyon pigmentáltak :) A fülbevaló is nagyon cuki :) A csomagban még mentolos szájfény, körömmatrica és egy kedves üzenet is lapult.
Manna, innen is nagyon-nagyon köszönöm ezt a kedves ajándékot!! ♥

2014. december 24., szerda

Boldog karácsonyt! - karácsonyi körmök

Sziasztok!

Remélem mindenki rengeteg mézeskalács és bejgli társaságában olvassa a bejegyzésemet :D
Én ilyen körmökkel várom a Jézuskát:

A lakkokról:
A China Glaze Atlantis látható a mutató-kis-és hüvelykujjamon. Ebbe a lakkba beleszerettem, amint megláttam. Szerintem gyönyörűséges ez a zöld csillámos csoda, és karácsonyra tökéletes választás. Néztem róla swatchokat, hát én nem tudom, mit csináltak sokan, de nekem 2 réteg teljesen elég volt ehhez a fedéshez. Nekem van egy olyan sejtésem, hogy változtathattak a formulán, sűrűbbé tették, mert vannak posztok, ahol egyáltalán nem néz ki jól még 4 réteg után sem, teljesen hígnak tűnik. Nekem viszont 2 réteg teljesen tökéletes volt. Ha jól emlékszem, elég tartós, bár lemosni elég szörnyű a sok csillám miatt :D Ecsete a szokásos CG.



A másik lakkról pár szót: Ez egy Petra által megalkotott franken lakk, amely a "Mix top" névre hallgat. Piros alapban van rengeteg holo csillám, igaz ezek felkenve nem annyira érvényesülnek. Fedése már-már egy rétegben tökéletes. Nagyon tetszik nekem ez a lakk, és jól mutat rajta a Pet'la Plate Ho-ho-ho lemezének a mintája.


És a lakkokról egy kép:


Innen szeretnék minden kedves olvasómnak nagyon-nagyon boldog Karácsonyt kívánni!
Ne feledjétek el, ez a szeretet ünnepe, próbáljatok meg most mindenkihez pozitívabban állni, hátha felfedezitek a szimpatikusabb oldalát! Mindenki megérdemli, hogy pár napig a jót keressük benne, és megpróbáljuk elfelejteni a rossz dolgokat! :)

 Hogy tetszik nektek ez a manikűr?
Ti mit viseltek a körmötökön Szenteste?

2014. december 23., kedd

Colour alike holographics jelly 532 és models own freak out! tesztek

Sziasztok!

Erre a Colour alike lakkra már vagy egy hónapja vágyom, mióta Julcsi írt róla, és most végre az enyém lett :)
A Models Own akciókat pedig ki kellett használni :D Sajnos már nem volt sem olyan Hypergel, dem olyan Fruity scent, sem olyan Astrix duo lakk, ami tetszett volna, pedig kinéztem párat. Viszont a kinézett kétvégű lakkok egyikének egyik végén (ezt jól megaszontam) ez a fedőlakk volt, ami nagyon megtetszett.
Próbálkoztam fotózni mindenféle fényben ezt a Colour alike lakkot. Cseles ez a lakk, mivel különböző körülmények között más-más arcát mutatja meg. Van, amikor teljesen kéknek tűnik, de az esetek többségében egy ilyen kékeszöld, teal (erről a színről mindeddig nem tudtam) színt mutat meg. Amikor a Westend Naillandben forgattam ezt a lakkot, egy sima világoskék holonak tűnt.
 Szerencsére előbújt a napocska, így napfényes képeket is tudtam készíteni. :)
A holo nehezen hozható elő a képeken, vakuval is próbálkoztam, de úgy sem igazán látszik. 
Nem olyan durva a Colour alike lakkok holoja, pont ezért tetszenek annyira.

A Colour alike lakk két rétegben teljesen jól fed, könnyű felkenni és nagyon jól terül. Száradását nem tudom, de az első réteg asszem egész gyors volt. (Második után gyorsszárító fedőlakkot tettem rá)


A Models own Freak out! lakkról: Sokáig nem gondoltam, hogy nekem bejöhetnek a szilánkos lakkok, egészen addig, míg Julcsi ilyen lakkokról szóló posztjai nyomán be nem szivárogtak az agyamba. :D
Ezt a lakkot asszem 3 vastagabb rétegben kentem fel, mert túl kevés szilánkot vesz fel az ecset. De úgy érzem, megérte a fáradozás ezért a végeredményért, és szerencsére a NYC ezt az orbitálisan vastag lakkréteget is átszárította. 
Nagyon tetszik, szerintem féláron igen jutányos volt. :)


 A holografikus hatás leginkább lámpafényben érvényesül, így feltettem egy ilyen képet is :D Hát a lakk színe... az hol ilyen, hol olyan, hol egyik sem ezek közül a színek közül. :D
Lámpafény alatt:


Hogy tetszenek nektek ezek a lakkok? :)

2014. december 16., kedd

Christmas is all around

Sziasztok!

Ma ismét egy kari manit hoztam nektek :) Most nincs annyira karácsonyi hangulatom, bár ez leginkább a vizsgáknak köszönhető.... De ma sikeres napot zárok, egy négyes és egy ötös vizsgával. Már csak egy van decemberre, és utána jöhet egy kis pihi és karácsonykodás. :) Viszont a körmeimen még így is karácsony van :) A karácsonyias lakkokat és mintákat imáááádom :)


A manikűrhöz a Colour alike Winter holo 500-as lakkját, a Morgan Taylor Give Me Gold lakkot , illetve a Ho-ho-ho Pet'la Plate-et használtam.

A lakkokról:


A Colour alike lakk.... Egyszerűen csodálatos!! Én sem vagyok az a nagy barnás, de ez nem egyszerűen barna, ez, ez.... mesés! Fú, nagyon-nagyon tetszik, és különösen örülök, hogy sikerült az utóbbi idők egyetlen napfényes délutánját kifognom a fotózásra :) 2 rétegben fed, jól terül, klasszikus ecsettel rendelkezik. Nekem nagyon tartós volt most ez a manikűr, és mindkét lakk benne, ez nem tudom, hogy a sok fedőlakknak köszönhető (az alaplakkra china glaze, majd a nyomdára essence sealing), vagy annak, hogy nem nagyon csináltam a tanuláson kívül semmit.:D
A lakkot a Naillandben érhetitek el, már amikor éppen van :/
Íme egy közeli a lakkról:
A Morgan Taylor lakk egy szépen csillogó arany, igazi karácsonyi szín. Amint láthatjátok, nyomdázásra is tökéletesen alkalmas. Nekem 2 rétegben még egyenetlen volt, de 3 rétegben már jól fedett, és elég tartós. Ecsete vastagabb, egyenes végű ecset. Most próbáltam először ezt a márkát, de teljesen meg vagyok vele elégedve.
Alapvetően inkább ezüst-lány vagyok, mint arany, de persze vannak arany lakkjaim is :) Ez egy teljesen más árnyalatú arany, mint amilyenek nekem eddig vannak, így karácsonykor pedig nagyon aktuális :D
Itt érhetitek el ezt a lakkot, és a Morgan Taylor honlapját.





Hogy tetszik nektek ez a manikűr? :)